Sosem Unatkozom

Varrjunk kesztyűt sebesült koaláknak, vagy másoknak...

2015. január 15. - Bató Dóra

Pár nappal ezelőtt röppent fel a hír, hogy egy nemzetközi állatmentő szervezet az IFAW, önkéntesek segítségét kéri, a bozóttüzekben megsérült koalamacik számára.

A segítség jelen esetben pedig az, hogy sajátkezüleg vagy géppel védőkesztyűt varrjunk a már megsebesült állatok számára. Ezek a kis élőlények ugyanis csak a földön tudnak a tűz elől menekülni, ahol rendre megégetik magukat. A sebeket vastagon gyógykrémmel kenik be, bekötözik, majd utána kerül rá a kis mancsukra az 'ajándék' kesztyű.

Olyan nagy népszerűségnek örvend az akció, hogy hirtelen számtalan kesztyű készült világszerte, így ezen felbuzdulva helyi szinten további hasonló megmozdulásokat szerveznek majd. Azért helyi szinten, mert mérlegelték, hogy sok esetben többe kerül a postázási költség, mint maga az elkészült viselet, ezért fel is hívták a figyelmet arra, hogy pénzbeli adományokat is szívesen fogadnak.

Nekem nagyon tetszik az ötlet. Márcsak azért is, mert egy végtelenül egyszerűen elkészíthető dologról van szó, amit feltételezem esetleg a hazai állatmentő ligák is fel tudnának használni.

Mi a nagyobbik gyerekkel felbuzdulva természetesen elkészítettük a saját verziónkat is. Hogy végül ki kapja meg, az egyelőre még kérdés, ha bárhol szükségét érzik, szívesen postázzuk! (...még úgy is, hogy egy koalamaci van rárajzolva, kesztyűvel a kezén :-) ) 

 koalakesztyu.jpg

A szabásminta megtalálható az interneten, de bemásolom a hivatkozást, mert jó lehet ez még akár a házipatikában is ezekben a vírusos időkben fülmelegítőnek, vagy termo anyagból egy egyszerű téli kesztyűnek is a kisebbeknek. Ha esetleg valaki mégis a koalamacik mellett dönt, mindenképpen 100% pamutból készítse, hogy megfelelően tudjon lélegezni és gyógyulni a mancsuk.

http://www.ifaw.org/sites/default/files/default/KOALA-MITTENS-PATTERN-A4.pdf 

Arra azért készüljön fel mindenki, hogy ez nem egy fél órás menet, de 2-3 óra alatt még azoknak is elkészülhet, akiknek nincs a varrásban nagyon tapasztalatuk (ahogy nekem sem...).

Jó varrogatást mindenkinek!

 

Hűtőmágnes kavicsból

Nálunk most mindkét gyerek beteg . Bár a kisebbiket le lehet kötni egy egyszerűbb játékkal is, a nagyobbnak már ki kell találni valami olyat, ami felkelti az érdeklődését és le is köti legalább 5 percre. Szeret 'alkotni', ahogy a legtöbb 3 év körüli, de rövid időn belül otthagy csapot-papot, hogy másik játék után nézzen.

Ezért ideális móka lehet a hűtőmágnes készítés. Több rövidebb folyamatrésze van, ezért pont annyi ideig kell vele foglalkozni, ameddig izgalmas a lurkóknak.

dscf5967.JPG

1. lépés - Kavicsgyűjtés

Ideális esetben ezt nem a betegség alatt intézi az ember, hanem a tavasztól őszig tartó időszakban a gyerekek által lelkesen összegyűjtött alapanyagok állnak rendelkezésre.

2. lépés - Festés

Bármilyen festék jó hozzá, a legegyszerűbb egy gyerekbarát vízfesték, továbbá kellenek még ecsetek.  Mi első körben az ovis jelet festettük meg, aztán ezen felbuzdulva következhetett a katicabogár, a pillangó, és innen már csak a képzelet szabhat határt. Ügyesebbek akár képkirakót is fabrikálhatnak a sok apró részből. A fetsék száradásáig pedig jöhet valami más játék vagy orrcseppezés, teafőzés és más 'finomságok'.

3. lépés - Lakkozás

Mi sima átlátszó körömlakkot használtunk, amit én vittem fel a felületre, de szigorú felügyelet mellett a gyerek is húzhatott pár csíkot. Én sokáig nem engedtem neki, mert abból indultam ki, hogy a lakk 'illata' általában fejfájást okoz (legalábbis nálam...). Amíg szárad, nyugodtan ki lehet tenni az ablakpárkányra, vagy az erkélyre. Gyorsabban is szárad és a lakkszag is kint marad. 

4. lépés - Mágnes ragasztás

Ehhez lehet vágható mágnescsíkot, vagy kisebb-nagyobb mágnesgombot használni attól függően, hogy mekkora a kavicsunk. Mi ragasztópisztollyal rögzítettük, de lehet pár csepp pillanatragasztóval is próbálkozni. A lényeg, hogy biztosan fogjon. És kész is van!

A gyerekek kreatív megoldásaiból lesznek később a legszebb emlékek!

U.i.: Ha már szinte kövünk van és nem is kavicsunk, a lakkozás után használhatjuk iratnehezéknek is!

 

 

 

 

 

Kössünk kézzel - egyszerű és nagysze(M)rű

Ahogy megláttam az ötletet az interneten, rögtön beleszerettem! Ilyen egyszerűen és gyorsan még soha életemben nem kötöttem sálat.

Manapság amúgy is divatosak a maxi-, illetve cső fazonok, ezzel a technikával pedig akár egy fél óra alatt elkészíthetünk egy egyszerűbbet. És tényleg…, bár nyilván, mint minden mást, ezt is lehet igény szerint cifrázni.

Pár héttel ezelőtt elhatároztam, hogy kipróbálom, de csak most volt rá lehetőségem, hogy megvalósítsam. Tévénézés közben kényelmesen meg lehet kötni akár bármit. A fázósak még takarót is köthetnek maguknak, feltéve, ha elég hosszú az alkaruk…;-)

Legközelebb, alaposabb anyagbeszerzés után, biztosan vastagabb szálú anyaggal kezdek és valami vidámabb színkombinációval. Mivel csak próbának indult, az itthon fellelhető, maradékokból dolgoztam, így az eredmény nem feltétlenül lett tökéletes, de még így is hordható.
Még mielőtt elkezdtem volna írni ezt a blogot, elhatároztam, hogy csak saját készítésű dolgokat fogok bemutatni. Ez most is így lesz, viszont egy olyan szuper bemutató videót találtam hozzá, amitől még azok is elkezdenek majd kötni, akik még soha életükben nem fogtak kötőtűt a kezükben. (…és valószínűleg ezután sem fognak…) A titok nyitja ugyanis az, hogy ha elég lazán kötjük a szemeket, akkor azok elrejtik az esetleges hibákat. Azért egyeseknek biztosan szerencsés, hogy ez az ötletet csak Karácsony után kapták fel…
Hát lássuk, hogy mi sült ki a ma esti (első) próbálkozásomból:
p1101025.JPG
És íme a ‘mindentvivő’ videó a youtube-ról:
https://www.youtube.com/watch?v=Fh5x40Y2Bd0

Tovább

Sütik - maradékból…

Így Karácsony és Szilveszter után, ahogy ürül le a (jó esetben) durranásig megtöltött éléskamránk, jó ha odafigyelünk arra is, hogy a már megbontott és feleslegesnek tűnő, valamint a közeli lejáratú élelmiszerekből hogyan alkossunk valami újat, ami az ünnepek alatti ‘nagy zabálás’ után is felkelti az érdeklődést. Én sajnos édesszájú vagyok, ami erősen valószínűsíti, hogy a maradékokból elsősorban újabb édességeket gyártok… A szuper az egészben, hogy lehet úgy csinálni, hogy egészséges is legyen ( vagy legalábbis kevésbé káros…). Az alábbiakban két egyszerű és gyors receptet írok le. Egyszerű, mert gyakorlatilag csak össze kell keverni a hozzávalókat a megfelelő sorrendben, és gyors (a dermedési időket nem számítva), mert egyiket sem kell sütni!

A kedvencem: Joghurtos- mascarponés rétegelt mézeskalács
fullsizerender-2.jpg
Hozzávalók
  • 3,5 dl barackjoghurt (de, bármilyen ízesítésűt lehet használni, vagy a legjobb a natúr + lekvár)
  • 25 dkg mascarpone
  • 20 dkg mézeskalács (akár mandulalisztből, a gluténérzékenyek számára), vagy babapiskóta, stb.
  • barackbefőtt (vagy, olyan gyümölcs, amilyen ízesítésű a joghurtunk vagy a lekvárunk) 
Természetesen bármilyen olyan gyümölcs jó lehet, ami lédúsabb és így kicsit megpuhítja a mézeskalácsunkat.

Tovább

B.Ú.É.K.!

Éljenek a fogadalmak!

Hát ez is eljött... Az új év lendületét meglovagolva, úgy néz ki, már az év első napján kipipálhatom a fogadalmaim egyik pontját, nevezetesen, hogy elkezdem írni egy rég áhított és dédelgetett álmomat, A blogot. 

Mostantól kénytelen leszek elhessegetni a kifogásokat és makacsul ragaszkodni az egyik kedvenc motivációs idézetemhez, (amit előszeretettel emlegetek másoknak, ahelyett, hogy magamon alkalmaznám), miszerint “…mindenkinek arra van ideje, amire szeretné”. 
Frappáns reakció arra, hogy “…semmire sincs időm…”. És valóban, a mindennapjaim nagyrészét a két kicsi lányom istápolása, nevelése, a velük való játszás, mókázás, a háztartás vezetése, a férjem “karbantartása", és végül, de utolsó sorban ;), saját magam “szintentartása" tölti ki. 
Ebbe az utóbbi pontba, az elmúlt pár hónapban legalább már be tudtam illeszteni rég elhanyagolt hobbimat, a kreatív kézműves ötletek megvalósítását, ami ugyan az elmúlt három évben is jelen volt az életemben, de kimerült a gyurmázás, a színezés, a nyomdázás és még sorolhatnám... területén, tekintve, hogy a nullától három évesig tartó korosztályt általában maximum ezekkel lehet, maximum tíz percig lekötni… :-). A jó hír viszont, hogy kreativitással, ezekből is ki lehet hozni, akár a felnőttek számára is szórakoztató dolgokat! És itt vissza is térhetünk a blog témájára! ;-)
A blog témája ugyanis, a mindennapi kreatív tevékenységek összefoglalója, célja pedig az, hogy esetleg másnak is kedvet-, ötleteket adjon arra, hogy a számára rendelkezésre álló időben, akár gyerekkel, akár egyedül, akár a konyhában, akár a nappaliban vagy a gyerekszobában mivel tegye teljesebbé, érdekesebbé vagy akár izgalmasabbá a hétköznapjait, hétvégéit.
A mai rohanó világunkban ugyanis a legtöbben azt hisszük, h állandóan mindennel lépést kell tartanunk, és ezért sokkal nehezebben megy a kikapcsolódás. Pedig lazítani igenis muszáj! Mostanában divatosan énidőnek nevezik, de bárhogyis hívjuk, mindenkinek szüksége van rá, hogy az előtte álló feladatok elvégzéséhez fel tudjon töltődni.
Számomra az egyik ilyen kikapcsolódási lehetőség a kézműveskedés. Ennek a szerteágazó területnek apró részleteit szeretem autodidakta módon kipróbálni, elsajátítani. Szeretek még a konyhában is tevékenykedni. Persze nem mosogatni, sokkal inkább új recepteket kipróbálni vagy régieket továbbfejleszteni. Leginkább viszont azt szeretem, ha ezeket gyerektársáságban csinálhatom, mert végtelenül mulattatóak, őszinték és kreatívak, legyen szó bármelyik korosztályról is! :-) Kalandra fel, hiszen én SOSEM UNATKOZOM! :-)  

 

süti beállítások módosítása